http://nevergiveuponlovefruzsi.blogspot.hu/ Meg tennétek, hogy benéztek?? Oldalt egy kis szavazós bigyusz található kíváncsi vagyok a véleményetekre! :)

Kezdem azt hinni, hogy ez nem az én napom :D Szóval egy utolsó lehetőséget adok az ős régi msn-nek :D Hátha valaki feljár még ilyenre és talán tudunk egy csoportos duma estet tartani :D
andifruzsi@windowslive.com

https://new.livestream.com/accounts/1890065/events/1655141 Itt elöbb elkaptok élőben :)

https://plus.google.com/hangouts/_/2b1369d8cdff6307457ab4168e01c026b53d2bd4?authuser=0
Ha regisztrálva vagytok Youtube-on akkor kezdődhet is az élő adás :)

Kérdéssss :)

Benne lennétek olyan 17.30 vagy 18.00 körül egy élő videós kérdezgetős bigyuszban? Ti kérdeztek én pedig felelek :) Lehet ez a blogokkal kapcsolatos, vagy bármi mással :)
Ha benne vagytok nyomjatok a bejegyzés alatt a klassz gombocskára és a megadott időben jelentkezem :)

Puszi: Fruzsi

A klassz gombocska megnyomását eme oldalon tehetitek meg :)  http://multjovoszerelem.blogspot.hu/

10.

Az elkövetkezendő pár percben míg Charlotte Matty-t nézegette, próbáltam jó pofát vágni az egész „hé én vagyok Mark legjobb barátja és most vissza tértem, ja nem mellesleg lány vagyok” szituációhoz.

Nem tudom eddig sose zavart, hogy Mark-ot egy csomó lány veszi körül pedig akkoriban is már folyamatosan azt hajtogatta mennyire szeret, de most, hogy tudom valójában mit is jelet nekem, valahogy nem tudok megbarátkozni a helyzettel miszerint Mark legjobb barátja egy lány, egy igen csinos lány.

Mély levegők Grace. Hisz ő csak egy lány, ugyan olyan mint te igaz kicsit nagyobb mellekkel, csinosabb pofival, illetve menőbb ruhákkal, na meg jó pár tetkóval bár ez a tetoválásos sztori nem nagy ügy mert nekem is van csak senki nem tud róla, kivéve az egyik legjobb barátnőm Lillian, de ő is csak azért mert kellett egy nagykorú is mikor meg csináltattam, de ez most lényegtelen.

Na mindegy ezen most nem idegesítem inkább magam. Oda pillantottam Mark felé aki idő közben bősz eszmecserét folytatott telefonon. Nem tudom kivel beszélhetett, de eléggé zaklatottnak látszott. Sőt talán még mérgesnek is ám nem tudtam tovább elemezni Mark-ot ugyanis Matty fülsiketítő sírásba kezdett.

Valahogy nem jött ki jól sose az idegenekkel. Így hát magam felé fordítottam és elkezdtem ringatni.

• A hangját a nővérétől örökölte – mosolyodott el Charlotte.
• Látom te is oda vagy a drága nővérükért.
• Ugyan már az a banya kész téboly. Sose csíptük egymást – nevette el magát és én is eleresztettem egy halovány mosolyt.

Ezután Mark felé tekintettem aki már letette a telefont ám még mindig ott állt a készülék mellett és erősen gondolkodott.

• Valami baj van? - hangom megremegett. Tudtam, hogy ha már Mark-ból ilyen hangulatot vált ki egy beszélgetés akkor az nem lesz jó.
• Az anyám hívott. Apát kórházba kellett szállítani, ismét szívrohama volt. Muszáj oda mennem – máris a kocsi kulcs után kutatott én ösztönösen nyúltam a táskámba ahol ott a lapult a kis kulcs.
• Mark itt a kulcs. Veled menjünk? - kérdeztem majd kezébe helyeztem a kulcsot. Ő egy bólintással jelezte szándékát és már indultunk is kifelé.

Charlotte is velünk tartott. Így hát négyesben tettük meg utat a kórházig.

Féltettem Markot mivel talán az apja volt a legfontosabb számára és ezt meg is tudtam érteni. Mély és számomra felmérhetetlen viszony volt a kettőjük kapcsolata. Olyan irigylésre méltó!

És most, hogy láttam Mark arcán a szomorúságot, csak még jobban megbizonyosodtam eme gondolataimban.

Viszont amint leértünk kivettem Mark kezéből a kocsi kulcsot míg ő értetlenül nézett rám.

• Nem hagyhatom, hogy ilyen állapotban vezess – és azzal a lendülettel már ültettem is be Matty-t a gyerek ülésbe, én pedig a be ültem előre.

Megvártam míg a többiek is be szálnak és már hajtottam is a kórház felé.

Tény, hogy igazán rosszul vezettem, de jelen körülmények között senki sem rótta ezt fel nekem és ezért hálás is voltam. Bár kezdtem kételkedni benne, hogy tényleg jobb ötlet volt nekem a volán mögé ülni.

Ám nem tudtam ezen sokáig gondolkodni mivel oda értünk a kórházhoz. Mark egyből kipattant minket meg sem várva.

Meg próbáltam én is sietni, de sajnos a sors most számomra se volt kegyes, mivel Matty is hangos sírásba kezdett. Mintha érezte volna a bajt. Nem is csodálkoztam rajta, ilyen szülők mellett, csakis a rosszat érezheti.

Kinyitottam az ajtót majd minden figyelmemet Matty-nak szenteltem és próbáltam őt nyugtatgatni.

Csekélyke kis sikerrel.

• Mindig ilyen hisztis? - kérdezte az eddig csendbe burkolózó Charlotte.
• Általában nem! Nyugodt kisfiú nekem aztán elhiheted én nevelem szinte a nap huszonnégy órájában. De ha baj van akkor viszont rajta is látszik, hogy érzi. Mintha bele lenne kódolva. Ritka az a pillanat ha sírni halljuk, de ha beüt a ménkő, na akkor aztán megmutatja a hangját.
• Hát nem csodálom. Az anyja egy hárpia, a nővéréről meg ne is beszéljünk.

Ebben teljesen egyet értettem és miközben elindultunk befelé a már nyugodt Matty-vel, meglepően jó beszélgetés vette kezdetét.

• És mióta ismered Mark-ot és a családját?
• Egészen kicsi korom óta. Az apáink legjobb barátok a mai napig és hát mi is nagyon jó barátok lettünk az idő során. Kiskorunkba szinte minden napot együtt töltöttünk. Aztán felnőttünk! Őt egyre jobban érdekelték a lányok, a sport és a bulik. Én pedig csak úgy el voltam.
• Értem. De ti... ti voltatok együtt... mármint együtt-együtt?
• Nem, dehogy is! Sokan úgy gondolták, hogy majd mi leszünk a jövő, sőt az apáink is ezen voltak, de nekem van barátom, szóval előlem nem kell féltened Mark-ot. Sok mindent köszönhetek neki és ha éreztem is néha többet barátságnál, nos sose dobtam, volna el a legjobb barátomat egy pofára esésért! - Charlotte szavai mélyen érintettek és egyben egy hatalmas kő is lezuhant a szívemről!
• Hú ennek most örülök. Mármint nem akarlak megbántani vagy ilyesmi, de nagyon fontos a számomra Mark és az érzelmei. Sokszor bepróbálkozott már nálam, de eddig csak süket fülekre talált. És most kezdtünk csak igazán kibontakozni egymással szemben, de aztán jöttél te a lehengerlő mosolyoddal, és lazaságoddal. Hát nem hiszem, hogy én lennék az egyetlen csaj aki titkon egy ilyen lánytól féltené szíve választottját.
• Nyugi Grace! Tőlem tényleg nem kell félteni Mark-ot. Mge amúgy is majd kiesik a szeme ha rád néz. Nem hiszem, hogy akárkitől is kéne féltened, mert neki csak te vagy. Hidd el én tudom, hisz csak 18 éve ismerem – rám mosolygott és egyszerre éreztem úgy, hogy találtam egy barátot és egy bizalmast is.
• Ez most jól esett. Na, de gyere menjünk, nem akarom, hogy Mark egyedül legyen- majd el is indultunk és miután a recepciónál kaptunk némi útbaigazítást tovább is mentünk.

Hamar meg is találtuk a kórtermet, Leda kint ült a szoba előtt, és bár fel pillantott ránk, nem nagyon törődött velünk, inkább tovább lapozta az éppen kezében lévő újságot.

Míg a fel-alá járkáló Mark egyből hozzánk sietett.

• Tudsz már valamit? - kérdeztem halkan, míg ő csak megrázta a fejét.
• Éppen most vizsgálják az orvosok. Anya azt mondta túl van az életveszélyen, de szeretném ezt szakértőktől is hallani.
• Persze, ez érthető! Látom nagyon leköti anyádat, a történtek – pillantásom haraggal volt tele és dühöm csak egyre jobba gyülemlett ahogy láttam Leda hanyag viselkedését.
• Ne foglalkozz vele, és ilyenen ne is idegesítsd magad, nem tesz jót!
• Azt kéred ne foglalkozzak vele? De hisz rá se hederít a fiára. A saját gyermekére!
• Tudod milyen!
• Igen, sajnos tudom, de bár ne tudnám – mérges voltam és csak az lebegett a szemem előtt, hogy ilyen nincs. Egy anya akinek a férje majdnem meg hallt és a fiai kész idegroncsok. Szép kis nő mit ne mondjak.

De, hogy tereljem gondolataim oda bújtam Mark-hoz aki szorosan átölte Matty és az én testem is.

És csak vártunk. Vártuk, hogy az orvosok végre kijöjjenek és informáljanak minket.

Egy kis ez és egy kis az :)

Nos bár, nem nagyon jelentkezem, most mégis szeretném egy kicsit hallatni a hangom :)

A történetbe megakadtam, de minden erőmmel azon vagyok, hogy bármit, akármit leírjak ami értelmes és felhasználható.

A másik dolog pedig ez az egész nagy banzáj ami napok óta áll Robsten háza táján.

Nem akarok nagyon papolni erről mert már minden második blog író írt róla.

De szeretném megjegyezni, hogy, akármi is az igazság én kitartok Kristen és Rob mellett is egyaránt mert nekem ők a kedvenceim és Kristen még azt a megtisztelő címet is megkapja, tőlem, hogy anyukám mellett ő a másik példa képem :)

Szóval tényleg akármi is történik, akármi is lesz a végkimenetel én szeretni fogom őket ugyanúgy.

De a remény hal meg utoljára gyermekeim szóval, amíg nem adnak le valami tényleg hihető nyilatkozatot addig én nem akarok elhinni semmit!

Hisz Robsten örök és visszavonhatatlan :) 

És hoztam nektek egy novellát is így utólag, ugyanis az elmúlt napok miatt olyan ihletet kaptam, hogy az eszméletlen, csak írtam és írtam. Egy kis Robsten az én szemszögemből :) A novella még nem teljes!!

Hiszek benned

• Rob kinek hiszel? Az újságoknak vagy nekem – a sírás miatt hangom egyre inkább halkult el és a könny okozta fátyol miatt is nehezen láttam.
• Hidd el Kristen neked szeretnék hinni, de nem tudok! Az újságok, Rupert felesége, mind arra adnak okot, hogy ne higgyek neked! - nem ez nem lehet.
• Azok a kibaszott fotósok esküszöm megölöm őket, megteszek mindent csak ne hagy el. Tudod jól, hogy te vagy az életem és, hogy soha az életben nem lennék képes megcsalni téged. Szeretlek és nem  akarom, hogy vége legyen! - megállás nélkül sírtam és lassan már közel voltam ahhoz, hogy kiugorjak a szálloda ablakából véget vetve az életemnek.
• Kristen muszáj gondolkodnom. Eddig úgy éreztem, hogy mindent kibírunk, de most elbizonytalanodtam. Most megyek – majd azzal a lendülettel kilépett a szobából én meg csak ott voltam mint egy rakás szár.

Térdeim egyszerre mondták fel a szolgálatot, ezzel térdre kényszerítve.

Hiába is tagadom Rob megfogja látni a képeket. Én csak... nem is tudom. Egy idióta vagyok. Egy hülye kurva. Pedig nem érzek Rupert iránt semmit. Az a csók és az érintése is semleges volt számomra. De mégis megtettem, mégis ott ölelgettem, miközben lehettem volna Rob-al is.

• Idióta, idióta! Nálad szánalmasabb embert nem láttam Kristen – ahogy magammal ordítottam egyre csak rosszabbul lettem. A sírás csak erősödött és nem tudtam mit kezdeni vele. Ököllel ütöttem a padlót ám még így is égetett a fájdalom mely csak nem akart elmúlni.
• A kibaszott kurva életbe. Hogy lehettem ilyen hülye kis ribanc?

Az oldalamra dőltem majd nadrág zsebemben a telefonomért kezdtem kutatni. Miután megtaláltam bepötyögtem anyám számát és reménykedtem benne, hogy rá ér. Pár csengés után vészjóslóan szólt bele a telefonba.

• Baj van Kristen?
• Honnan tudtad? - remegtem a szomorúságtól valamint a dühtől egyaránt.
• Kislányom az egész világháló ezzel van tele. De gondolom nem ezért hívtál,hogy megvitassuk – hangja zaklatott volt és éreztem, hogy a saját anyám előtt is sikeresen elástam magam.
• Könyörgöm gyere értem a hotelba. Félek őrültséget csinálnék ha most kocsiba ülök.
• Nemsokára ott leszek, de ugye tudod, hogy ezzel nincs semmi sem letudva?
• Anya kérlek csak gyere értem – és már ki is nyomtam a telefont.

Továbbra is a földön feküdtem és nem mozdultam. Folyamatosan peregtek le szemeim előtt az előző percek és ahogy Rob kisétál az ajtón.

Vége, mindennek vége. Elbasztam az egészet és nem csak saját kapcsolatomat tettem tönkre hanem egy házas két gyermekes emberét is.

Ahogy könnyeim végig folytak azzal együtt kúszott bele a tudatomba a sok emlék amit Rob-nak köszönhetek. Csakis neki és senki másnak.

Hiányzott az ölelése, hogy azt mondja mindent megoldunk.

Gondolataimba merülve figyelmes lettem az ajtó nyitódásra majd meghallottam anyám hangját amint nevem szólítva keres.

Aztán megtalált. Egyből leguggolt mellém én pedig rá emeltem tekintettem és láttam szemében a csalódottságot. Ez ismételten okott adott arra, hogy keserves zokogásba törjek ki.

Szorosan megöleltem anyámat és nem engedtem el egy pillanatra sem.

Mint kisgyerek az anyjába én úgy kapaszkodtam az anyámba.

• Kristen nyugodj meg! Muszáj felnőtt épp ésszel gondolkodnod! És most gyere, minél előbb el megyünk innen annál jobb lesz! - lassan felálltunk mindketten majd még mindig anyámba kapaszkodva  sétáltam ki én is a szobából.

Ahogy leértünk majd ki a kocsihoz, egyből be ültem és nem is akartam soha többé kiszállni. Úgy éreztem ha itt maradok életem végéig akkor leszek a legnagyobb biztonságban.

Anyám is beült majd beindította kocsit és már a gázra is taposott.

Alig vártam, hogy otthon lehessek és magamra zárhassam a szobám ajtaját.

Köszönhetően anyám őrült vezetési módszerének ez a tervem hamar be következett és már csak arra eszméltem fel, hogy az ágyamban fekszek, takaróval a fejemen.

Még mindig sírtam és akárhogy is szerettem volna, nem sikerült elaludnom.

Mély levegők közepette leemeltem fejemről a takarót majd a kis asztalra néztem melyen becses ékszerkén tündöklött egy kép amin Rob és én voltam. Kezembe vettem majd magamhoz ölelve a nyakláncomat is kezembe szorítottam.

És bár sose voltam vallásos most mégis Istenhez imádkoztam. Kértem, hogy most az egyszer segítsen rajtam.

De úgy éreztem, hogy minden hiába. Hisz valószínűleg még Isten is fel írt a rosszak listájára.

Úgy éreztem cserben hagytam mindenkit. Sikeresen tönkre vágtam mások és a saját életem is.

Tenyerem már lassan kezdett fájni oly annyira szorongattam a kis medált. De reménykedtem benne, hogy ez segít valamelyest.

Halkan dúdolgatni kezdetem és csak gondolkodtam. Próbáltam megfelelő megoldást keresni, kevéske sikerrel. Így hát inkább kiszálltam az ágyból majd a fürdőszobába sétáltam.

Kinyitottam a kis szekrényt ahonnan kivettem két szem fájdalom csillapítót majd bevettem őket. Lassan odasétáltam a kádhoz és kinyitottam a csapot. Levetkőztem majd beültem és vártam, hogy a víz ellepje testemet.

Könny áztatta arcom megtörölve hunytam le szemeimet majd adtam át magam a tudatlanságnak.

*-*

Claire (Rob édesanyja)

Istenem, mért nem veszed fel édes kisfiam a telefont.

Már egy jó ideje hívogattam Rob telefonját, de vagy foglaltat jelzet vagy pedig kinyomták a telefont.

• Nyugodj meg szívem!
• Hogy nyugodjak meg? Mond hogy nyugodjak meg ha képtelenség elérni a saját fiam. Engem nem érdekel, hogy Kris megcsalta, az ő dolguk nekik kell elintézni, de tudnia kell Rob-nak arról, hogy Kristen-t súlyos állapotban szállították kórházba.
• Nem tudsz mást tenni csak folyamatosan hívni. És ennél többet mást sem tud tenni!

Nem is kellett több ismét tárcsáztam Rob számát. Kicsengett, de nem vette fel.

*-*

Jules( Kristen édesanyja)

Mély levegőket vettem miközben vártam, hogy végre kijöjjön egy orvos és biztató szavakat mondjon. Soha a büdös életben nem kívánom senkinek, hogy azt lássa, hogy a lánya egy kád vízben fullad meg.

Áldom az Isten, hogy még épp időben értem be és még vert Kristen szíve.

Ha történne vele valami azt nem élném túl. Nem halhat meg az én csodás lányom. Bármi is volt a bűne nem érdemel halált.

A percek csak teltek és teltek. Többször is telefon beszélgetést váltottam Rob anyjával aki mindent megtett azért, hogy elérje, Robot, de én úgy gondoltam ennél erőszakosabb módszerekhez kéne fordulni.

Így hát miután megbizonyosodtam róla, hogy Kristen a megfelelő kezek között van, sietve hagytam el a kórház bejáratát ahol már fotósok hada állt.

Nagy nehezen kikeveredtem a tömegből majd a kocsimhoz érve beültem és Kristen háza felé vettem az irányt.

Mivel Rob barátai nem látták őt így csakis az volt bennem, hogy a közös kis zugukban kell lennie.

Nem kellett sok idő mire oda értem.

Kivágódtam a kocsiból majd az ajtó elé érve kezdtem el dübörögni.

• Rob én vagyok Jules. Tudom, hogy itt vagy. Légy szíves nyisd ki az ajtót. Beszélnünk kell.
• Nincs miről beszélni. A lányod egy olcsó kis kurva – ordított vissza egy hang.
• Könyörgöm Rob ne mondj ilyet. Kristen-nek te vagy az élete. És ezt te is jól tudod. De muszáj veled beszélnem Kristen kórházban van!
• Nem érdekel, nem tudod felfogni Jules? A lányod porba tiporta az életem. És nem tud meghatni, hogy Kristen kórházban van.
• Rob Kristen haldoklik. Majdnem megfulladt valamint gyógyszereket vett be. A lányom haldoklik Rob! Nem engedhetem meghalni, de Krisnek szüksége van rád! - kezdtem el én is ordibálni.

Viszont már nem jött választ.

• Tudom, hogy mit érzel és meg tudom érteni. Nem volt fair veled szemben ez a hülye lépése Kristen-nek! De mindenki kaphat egy második esélyt és ezzel nem azt akarom mondani, hogy kezdjétek újra, de meg kell tudni bocsájtani! Rob tudom, hogy még mindig szereted a lányomat és bizton állítom, hogy Kristen-nek nem kell más és csakis téged szeret. De most szüksége van rád. Felelősséggel vagytok egymásra mivel ha már nem is, de még párórája egy párt alkottatok! Úgyhogy térden állva kérlek, hogy gyere velem! - hangom elhalkult a mondat végére és teljes szívemből sajnáltam Robot. Kristen elbaszta az egész helyzetet, de most egyszerűen képtelen voltam rá haragudni.

Bentről motoszkálást hallottam majd az ajtó kinyílt és Rob zilált külsejével találtam szembe magam. Borzasztóan festet. Szeme vörössége arról árulkodott, hogy nemrég még sírt valamint tekintete homályos volt és szomorú.

Narrátor

Az egyszerű kis Los Angeles-i kórház bejárata előtt fotósok és különféle újságírók álltak... Nem hiába hisz a kórház betegeként feküdt itt Kristen is.

Igen Kristen Stewart, a híres színész akiről az a hír kering, hogy félre lépett. És, hogy mért is van kórházba? Sokak szerint öngyilkos jelölt mások pedig a baleset és egyéb okok táborának tagjai.

De ez még egy ideig nem lát napvilágot, hisz a színésznő jelenleg is súlyos állapotban van és lélegeztető gépre kellett kapcsolniuk.

Kórterme előtt jelen volt a családja valamint néhány barátja is, ám talán aki mindannyiunk számára fontos, az a személy nem volt jelen.

Rob romokban hevert és akárhogy is akarta nem sikerült megbocsájtania Kristen-nek amit tett.

Mondjuk részben megértem, hisz nem éppen a legkellemesebb dolog ha megcsalják az embert, de én a mellett voltam, hogy annyi mindent kibírt már a kapcsolatuk, hogy egy csók nem állhat az útjukba. Mindenkinek tudnunk kell adni egy esélyt, a bizonyításra, hogy igen is megbánta tettét és annak következményeit.

De ez most lényegtelen hisz két ismerős ember robban be az épületbe.

Rob és Jules együtt mennek fel a sürgősségi osztályra ahol Kristen is feküdt.

Fent pár régi barát állt, akik a történtektől eltekintve kiállnak a lány mellett hisz barátságot kötöttek amit egy ilyen hír nem szakíthat ketté.

Rob meglepődve figyelte, hogy még régi barátja Tom is itt volt.

~Szóval ő hisz abban, hogy még van remény a kapcsolatunknak~ gondolta a fiú és bátortalanul megeresztett ismerősei, barátai felé egy mosoly féleséget.

Jules megszorította Rob kezét ezzel is jelezve, hogy minden a legnagyobb rendben lesz.

Rob a kórterem felé közelített. Keze remegett és nem tudta eldönteni, hogy szeretné e látni, ilyen állapotba kedvesét.

Ott volt benne a félelem, hisz ha ne adj Isten Kristen meghalna nem egy tehetetlen, szörnyű állapotban szeretne rá emlékezni hanem a mindig vidám és mosolygós Kris-ként.

De mégis benyitott.

A látvány elszomorító volt.

Kristen ott feküdt az ágyon mint egy szobor. Nem mozdult. Szívverését egy gép követte nyomon.

Rob odasétált mellé majd végig simított arcán.

Képtelen volt elhinni, hogy annak a pár napnak ez lett a vége. Hogy ez a gyönyörű nő akit mindennél jobban szeret, most haldoklik és nem tud mit tenni.