Késve, de itt van :)

Sok szeretettel tőllem nektek :)
Boldog Újévet!!

Puszi:Fruzsi


Nem siettünk, hisz nem volt hova. Bár Mark beszélt a bácsikájával az mégse tudott biztosat mondani így csak lépkedtünk egyik utcából a másikba élvezve a lágy őszi szelet mely arcomon végig futva kellemes borzongást keltet.
Matty előttünk totyogott miközben a sárga, barna és még sok csodás színben pompázó faleveleket szemlélte meg apró kezecskéiben. Óvatosan oda sétáltam mellé majd le guggoltam és egy nagy puszit adtam piros pofikájára. Ő ezt csak egy mosollyal nyugtázta majd gondolatait ismét a falevelek foglalták el.
- Úgy tűnik drága öcsikémnek jelen pillanatban jobban bejönnek a dögös falevelek – szólalt meg Mark miközben hátulról át ölelt és úgy néztük tovább, a fiúcskát.
- Hát nagyon úgy néz ki – mondtam majd megfordultam tengelyem körül és egy puszit nyomtam testem fogva tartójának arcára.
Mark szemei felcsillantak én viszont nem hagytam, hogy belelovalja akármibe is magát így kiszabadítottam magam majd rá mosolyogtam és úgy mond futottam, a faleveleket rugdostam és csak élveztem az életet.
Valószínűleg aki látott egyből idiótának gondolt, de most valahogy még ez sem érdekelt.
Egyszerűen csak a pillanatnak éltem és hittem, hogy egyszer majd én leszek a hercegnő a tündér meséből akinek nem kell azzal foglalkoznia, hogy vajon tizenhat évesen teherbe esett vagy netán egy ellensége a trónjára pályázik. Mert mindez nem létezne abban a világban.
Gondtalan boldogságom két kicsi, de annál erősebb kar törte meg. Matty erősen kapaszkodott és rángatta egyszerre a lábam.
Én csak boldogan rá mosolyogtam majd karjaimba kaptam és oda sétáltam Mark-hoz aki arcán nagy mosollyal figyelte kettősünket.
Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek, főleg ha boldog vagy – mondta Mark ezzel egy igen kényelmetlen pontra tapintva.
- Mark könyörgöm ne kezd már megint – nyüszögtem és bár lassan , de elindultam viszont, Mark nem nagyon akaródzott lezárni a témát. Hátulról karomért nyúlt és erőteljesen fordított maga felé.
- Értsd már meg Grace, hogy én nem akarom, hogy csak egy fiú legyek az életedben, akivel alkalmakkor kielégítheted vágyaidat. Én AZ a fiú akarok lenni aki a szerelmed lehet. Aki nap mint nap szeretettel, kedvességgel, és legfőképp szerelemmel lát el. Értsd már meg, hogy szeretlek és, hogy szerelmes vagyok beléd. Kellesz nekem és nem csak úgy mint egy bábú akit kedvünk szerint eldobhatunk magunktól ha rá ununk – hú Mark-nak aztán van beszélőkéje. Megráztam fejem majd úgy gondoltam én is bele kezdek egy kis mondókába.
- Lenyugodtál? Tudod jól, hogy mért nem lehet köztünk semmi és ezt nem kívánom újra át tárgyalni, mert reménykedem benne, hogy van annyi eszed, hogy még emlékszel a miértekre – mondtam csendesen és bátortalanságom jeléül tekintetem mind végi csak a kicsi Matty-n tartottam.
- Szánalmas vagy Grace. Szánalmas, hogy nem mered bevallani magadnak az érzelmeidet – köptek a szavak Mark majd tekintetét elfordította rólam és a kórház felé vette az irányt.
Jobbnak láttam nem szólni egy szót sem így csak követtem őt karomban a kisfiúval aki mindvégig értetlen tekintettel figyelt rám.
Mély levegőkkel próbáltam lenyugtatni magam több-kevesebb sikerrel.
Egyszerűen nem tudtam felfogni Mark előbb elhangzott szavait. Még soha, de soha nem volt egy rossz szava sem hozzám. Persze voltak kisebb vitáink, de nem használt egyszer sem olyan szavakat mint a szánalmas vagy éppen hülye és ez most szíven ütött.
Sokkal inkább eltudtam volna viselni ha veszekszik velem minthogy azt vágja a fejemhez, hogy szánalmas vagyok.
Na mindegy nem idegesítem magamat rajta, mert azzal csak rosszabb lesz.
Lassan aztán a kórházhoz is megérkeztünk ahol Mark nagybátya már várt minket. Gondolataim egyből akörül keringtek, hogy vajon terhes vagyok e vagy csak egy rossz előérzet.
Elég gyorsan felértünk a nőgyógyászati szintre és Phil, Mark bácsikája egyből a dolgok közepébe vágott. Gyorsan át adtam a picurkát Mark-nak majd a vizsgáló ágyra feküdtem és követtem az utasításokat. Felhúztam a pólómat és csak vártam.
Mindeközben Mark is oda jött mellém és össze kulcsolta kezeinket ami egy nagyobb nyugalom hullámmal töltött el.
- Na hát akkor lássuk mi is van odabent – zökkentett ki egy hang és máris éreztem hasamon a hideg zselés löttyit majd azt a távirányító formájú valamicsodát.
- Nyugi minden rendben lesz – hajolt elég közel hozzám Mark, majd egy puszit nyomott homlokomra és mindketten a monitorra szegeztük tekintetünk.
Mélyeket lélegeztem és csakis az kattogott az agyamban, hogy mi van ha...? Nagyon is fiatal vagyok én még ahhoz, hogy egy kicsike babának az anyukája legyek.
Aztán bekövetkezett az Isteni csapás. A doki rám nézet én pedig próbáltam rá jönni mi is lesz a vesztem.
- Grace kérlek vess egy pillantást a monitorra – szólalt meg végül Phil én pedig bár bátortalanul, de odapillantottam. A gép egy aprócska pacát mutatott és reménykedtem benne, hogy valami űrlény rajzolta belém és nem egy magzat amit látok.
- Ohh Istenem – mindössze ennyit tudtam kinyögni és könny fátyol takarta el tiszta látásom. Hogy én mekkora egy barom vagyok. Persze majd védekezés nélkül pont én fogom meg úszni azt, hogy terhes legyek.
Valahogy most egyáltalán nem ment az, hogy higgadt maradjak.
Egy gyerek, egy picike kis törpe. Csak ez járt bennem.
Elfordítottam a tekintetem a képernyőről és Marktekintete után kutattam. Ahogy megtaláltam és tekintetünk össze fonódott elkezdte kézfejem cirógatását és közben azon volt, hogy valamennyire is, de magamhoz térjek.
- Nos hát amint látom Grace tudatosult benned, hogy igen terhes vagy. Kérnék szépen pár percet míg elmegyek az irodámba és kitöltöm a papírokat és addig gondolkozz el, hogyan tovább – mosolygott rám a doki én pedig csak valami grimaszféleséget tudtam kicsikarni magamból.
- Anyám ki fog nyírni – motyogtam majd fejem megint a kis pacára fordítottam míg letöröltem magamról a trutyit.
- Nem fog. Hidd el a te szüleidnél megértőbb embereket még a büdös életben nem láttam.
- Ja mert még nem ejtette senki sem teherbe a tizenhat éves lányukat. Végül is tök reális, hogy majd pont most lesznek higgadtak – pufogtam majd lehúztam a pólómat és fel ültem.
- Mit kezdesz most? - kérdezte halkan Mark majd a kezében lévő Matty-re emelte tekintetét.
- Nem tudom. Egyszerűen lehetetlennek tartom, hogy akármilyen módon is megszabaduljak tőle. Ő már az én kisbabám és nem a halálé vagy más embereké – suttogtam majd hasamat elkezdtem simogatni. Ahogy elmerülten tanulmányoztam a még alapjáraton lapos hasam kezemen egy finom és meleg érintést éreztem.
- Akármi is legyen a döntésed én itt vagyok és segítek – mondta Mark majd egy aprócska, de annál fontosabb csókot nyomott számra.
Ez a kis apró öröm nem tartott sokáig ugyanis a doki robogott be egy adag papírral ami valószínűleg csak arra jó, hogy kitöröljem a seggem. Aztán végül is át nyújtott egy kis képet amitől egyből könnyek gyűltek a szemeimbe.
Ahogy néztem a kisbabámat az én kisbabámat egyből elő jöttek azok az oly mélyre elbújt anyai ösztönök és csakis azon kattogott az agyam, hogy minden áron meg kell védenem.
- Nos? Mire jutottál Grace? - nézett rám kérdően Phil én pedig egy nagyot sóhajtottam.
- Úgy érzem bár nagyon fiatal vagyok, de nem szeretnék elszakadni a picitől. Meg szeretném tartani – mondtam ki egy szuszra, majd meg eresztettem egy halvány mosolyt.
- Rendben. Nos akkor annyi lenne a dolgod, hogy két hét múlva ismét el látogatsz hozzám és akkor elvégzünk néhány alapvető rutin vizsgálatot. Nos akkor én megyek is. - További szép napot fiatalok – azzal a doki távozott is és nemsokára mi is kiléptünk a vizsgálóból majd elindultunk haza felé.
Az utat mély hallgatásba tettük meg és csak Matty magyarázgatását lehetett hallani.
Hihetetlen, hogy pár hónap múlva egy oly kisbaba lesz a kezeim között mint Matty – törtem meg a csendet és kivettem Mark kezéből a kicsi fiút, majd egy jó nagy puszival jutalmaztam amit ő csak vidám kacagással nyugtázott.
- Hát igen... és elfogod mondani Tyler-nek? - rá emeltem tekintetem Mark-ra és csak bámultam. Ez a kérdés bennem is át futott már, de választ nem kaptam.
- És mégis, hogy mondanám el? Nyomjam oda az orra alá az ultrahangos képet mondván „bocsi szívi, de sikerült össze hoznunk egy gyereket és ha nem akarod, hogy apám kiheréljen maradj velem” vagy mi? - hisztérikáztam és tényleg úrrá lett rajtam a pánik.
- Nyugodj meg és szokj le erről a hisztis viselkedésről. Én nem mondok semmit, de nem titkolhatod örökké. Egyszer észre fogja mindenki venni, hogy elkezdett nőni a hasad és akkor már nem lesz vissza út! - szólt figyelmeztetően Mark mondata.
Én már nem válaszoltam semmit csak mentem előre.
Mentem és nem érdekeltek az utcán szembe jövő emberek vagy bármi más. Rosszul éreztem magam. És ez most nem a terhességgel járó rosszullét volt hanem amikor érzed, hogy valamit kibaszottúl elcsesztél és már nem tudod vissza fordítani.
Mint amikor jelentkezel a Survivor-be és valami félelmeteset kellene megcsinálnod és nem menekülhetsz előle.
Lassan, de biztosan vissza értünk a puccparádés házikóhoz és amint fel és be értünk egyaránt a lakásba én levágódtam a kanapéra és csak néztem magam elé.
Mark elvitte Matty átöltözni és megetetni így nekem volt időm bőven elgondolkodni mindenen.
Nem lehet igaz, hogy pont velem történik meg mindez.
Tudom, hogy szerencsétlen vagyok na, de, hogy ennyire? Egy hirtelen ötlettől vezérelve kikaptam a telefonomat a zsebemből és pötyögni kezdtem. Bár nem volt több két szónál az egész üzenet a lényeg mégis benne volt.
Meg kerestem Tyler-t a telefon könyvbe és már el is küldtem neki a végítéletét.
Még csak húsz másodpercnél tartottam amikor telefonomon megszólalt az ismerős csengőhang.
- Grace órám van, és jelen pillanatban én nem érek rá az ilyen hülyeségekre.
- Hülyeség. Tudod mi a hülyeség, hogy azt gondoltam mindenféle, védekezés nélkül nem fogsz felcsinálni. Na az egy igen nagy hülyeség volt. De, hogy konkrétan a pár hetes gyereked hordom a szívem alatt, na az nem hülyeség! - esküszöm ha tudtam volna, hogy ilyen hülyék a hímneműek elmegyek apácának.
- Ne beszélj már marhaságokat. Mit vettél már be megint?
- Eszméletlen vagy Tyler. Esküszöm ha nem lennél ki kéne téged találni. Jó, hogy nem titulálsz már egyenesen drogosnak, elmebetegnek vagy mit tudom én. Nem vettem be semmit és halál komolyan mondom, hogy a te cuki farkacskádból át vándorolt egy kis ajándék az én testembe, szóval ajánlom, hogy higgyél nekem.
- De... de ez egyszerűen képtelenség. Lehetetlen hisz mi csak egyszer...
- Igen egyszer voltunk együtt, de látod ez az egy alkalom számomra kilenc kínkeserves hónapot tartogat, neked meg apám haragját.
- Teljesen biztos vagy benne, hogy terhes vagy? - oh anyám ilyen hülye kérdéseket.
- Igen. Orvosnál is voltam és magabiztosan állítom, hogy egy gyerek van a hasamban – mondtam most már kevésbé ingerülten, miközben kezem a még lapos hasamon pihentettem.
- Hát én nem tudom mit csináljunk Grace. Egy gyerek nagy felelősség főleg,hogy te még csak tizenhat vagy. Nem lehetne erre a problémára valami megoldást kitalálni?
- Szóval a saját gyereked egy probléma. Akkor tudod mit kapd be Tyler és ne is keress többet – ordítottam a telefonba majd azonnal ki is nyomtam.
Forró könny cseppek folytak végig arcomon és a fejem is irgalmatlanul fájt. Még, hogy probléma. Jó, hogy nem azzal kezdi, hogy menjek abortuszra.
Ahogy fejem hátra vetettem és szemeim lecsuktam csakis az én kicsikémen járt az eszem. Hogy milyen szép lesz majd ha megszületik és, hogy mennyire, de mennyire szeretem már most is.
Aztán halk léptek zaját hallottam meg.

3.

Itt a friss, holnap karácsonyra tekintve nem egyoldalas lesz a feji :)


Imádtam ezt a pici fiút. Már a kezdetektől fogva. Ahogy nagy kerek barna szemeit rám emelte, egyből elkezdtem olvadozni.
-Illik, hozzád a gyerek – szólalt meg Mark majd egész közel sétált hozzánk én pedig csak a padlót mertem fixírozni. Féltem ha tekintetünk egybe fut nem fogok magamhoz térni, és valljuk be nem hiszem, hogy épp most és itt van ideje egy gyors menetnek. Ráadásul egy kiskorú előtt mert mintha én nem lennék az, de ez jelen pillanatban tök mellékes dolog volt. Aztán mégiscsak felnéztem, és bár csodás három másodpercnek voltam szemtanúja mégis meg kellett állítani az időt mert valami nem volt rendben.
-Fogd meg Matty-t – mondtam és ahogy éreztem, hogy a fiúcska testsúlya már Mark karjaiba nehezedik én egyből a mosdó felé rohantam ahol aztán nem kis meglepetésemre a klozet felé görnyedve, jött ki belőlem, aznapi élelmem. Hajam félre húztam és mély levegőket próbáltam venni.
Ahogy éreztem, hogy gyomrom kezd vissza állni a rendes kerékvágásba neki dőltem a hideg csempének és próbáltam lenyugodni.
-Baj van Grace? - jött be Mark egyedül.
-Nem tudom. Van egy olyan érzésem, hogy semmi sincs rendbe – ráztam meg fejem és csakis az volt bennem, hogy terhes vagyok. Éreztem. És valahogy tudtam is, hisz egy egyszerű gyomor rontás nem hagy maga után nyolc napig tartó hányingert.
-Ne hívjak egy orvost? Vagy anyudat? - aggodalmaskodott Mark. Ha nem lennék benne teljesen biztos, hogy terhes vagyok még aranyosnak is tartanám, de így, nem igen tudtam értékelni túlzott odafigyelését.
-Inkább hívd fel a nagybátyád – mondtam halkan majd tekintetem Mark értetlen arcára emeltem.
-Talán valami női bajod van vagy mi?
-Nem... van egy olyan érzésem, hogy terhes vagyok – suttogtam és arcomon egy könny csepp futott végig.
-Ö... biztos vagy benne?
-Hát persze bazdmeg ezért akarok ultrahangra menni, de most rögtön. Azért ennyire hülye ne legyél könyörgöm! - ordibáltam már amennyire tőlem telt majd óvatosan felálltam ám Mark gyorsabb volt és karjaiba kapott mely talán nagyon is váratlanul ért.
-Hékás mit csinálsz? Tegyél le, de nagyon gyorsan. Nem fekvő beteg vagyok, hogy ne tudnék járni – kapálóztam és végül csak elértem, hogy Mark lábaimra helyezzen. Ahogy padlót értem egyből táskámért rohantam amiben egészségügyi kártyáimat kerestem ám valami megakadályozott további kutatásaimban. Két erős kar fogott közre ezzel engem és kezeimet is leblokkolva.
-Kitől van a gyerek? - kérdezte halkan a két kézhez tartozó hang én pedig nyomban megnémultam.
Soha nem értettem, hogy lényegébe mi is van köztem és Mark között, bár tudtam, hogy barátságnál több, de sajnos nem vagyok Szűz Mária, hogy önmegtartóztatásba kezdjek.
- Muszáj ezt pont most megvitatnunk? - kérdeztem és próbáltam a dolgot menekülőre fogni.
Igen muszáj. Tudtom szerint nekem is elég sok közöm van az életedhez – förmedt rám Mark majd karomnál megragadva maga felé fordított. Fájt a szorítása, mint testileg és lelkileg egyaránt és ezt tudomására is adtam egy halk felszisszenéssel.
Mark egyből vette a lapot és elengedte karomat viszont, ugyanúgy sarokba szorítva éreztem magam mivel nem engedett sehova.
Ha annyira tudni akarod, Tyler a gyerek apja, ha egyáltalán van akármi is a hasamba – köptem a szavakat kínomban majd Mark-ot félre lökve Matty keresésére indultam akit miután megtaláltam és felöltöztettem elindultam kifelé.
Mark nem mozdult semerre. Én már az ajtóban álltam amikor még vissza szóltam neki.
-Jössz vagy itthon maradsz? - választ nem kaptam, viszont miután felöltözött, nagy meglepetésemre lágyan rám mosolygott majd kézen fogva és karomban a kisfiúval indultunk el otthonról.

2.

Igéretemhez híven itt a következő friss :)

- Grace nem zárkózhatsz be egész nap a budiba. Amúgy is büdös van itt, meg hát ez nem megoldás, tudod jól. Ne menekülj az érzéseid elől, előlem meg pláne, hogy ne menekülj – nyitott rám Nina és esküszöm, hogy egyszer kiderítem mi is ő. Mert, hogy ember nincs ily pontos aki eltalálja, hova is rejtőztem az biztos. Vagy nem is inkább, vele fogok lottózni, biztos esélyekkel nyerném meg úgy gondolom.
- Hogy talált rám Nina? - kérdeztem miközben letöröltem arcomról a nedvességet és oda bújtam barátnőmhöz.
- Nem volt nehéz, azt megsúgom. Na, de ne sírjál kicsi lány, majd egyszer minden jobb lesz. Szóval fel a fejjel és irány ki innen, mert még a végén elmegy a szaglásom – röhögött barátnőm majd kézen fogott és ki rángatott.
Már valamivel vidámabban mentem a terem felé ahol a következő órám volt és boldogan emésztettem meg magamban, hogy szerencsére, csoport bontásban volt része az osztálynak így nem kellett, számomra kellemetlen emberekkel kivételesen együtt lennem.

***

A nap további rész igaz kissé döcögősen, de eltelt, így már boldogan indultam hazafelé.
Miközben az utcákat jártam, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy telefonom eszeveszett sebességgel rezeg a zsebembe. Mint valami félőrült kaptam ki és néztem a kijelzőre.
Oh, hogy az Isten verné meg ezt a nőt – szitkozódtam miközben meg nyomtam a kis zöld gombot és a telefont a fülemhez emeltem.
- Na végre drágaságom, hogy fel vetted. Richard-al, ma egy fontos vacsorára vagyunk meghívva, szóval kérlek szépen, amilyen gyorsan tudsz legyél nálunk.
- Leda minek néz maga engem? Maga szerint nincs mára programom?
- Tudom, hogy a fiammal mennél moziban, de mond hát nem lenne klassz otthon lenni csak te meg ő és...
- És a kis Matthew, hát persze. Nincs is jobb dolgom mint egy elfuserált anyának az egy éves gyerekére vigyáznom -keltem ki önmagamból és igazán átkoztam azt a napot amikor jelentkeztem gyerek csősznek.
- Jössz vagy elköszön a pénztől ? - kérdezte a nő szarkasztikusan én pedig tehetetlenségemben egy nagyot sóhajtottam.
- Pár perc és ott vagyok – jelentettem ki és azzal a lendülettel kinyomtam telefonom majd irányt váltottam és be vetettem magam New York nyüzsgő részébe. Valahogy mindig is elvarázsolt ez a város. Hiába laktam itt már lassan tizenhat éve még mindig szájtátva jártam a nagy felhőkarcolók és oszlopokon csüngő neon táblák között. Tekintetem mindvégig megakadt valamin amit pár percig bámultam majd szép lassacskán elértem azt a bazi nagy háztömböt ami egyszer még a halálos máglyám lesz csak luxus kiadásban.
Lassan oda sétáltam a bejárthoz oda köszöntem a portásnak és lomha léptekkel másztam fel a lépcsőn mely jelen pillanatban inkább tűnt a Mount Everest-nek mint lépcsőnek.
Nem mellesleg vállamat a táska is lehúzta ezzel nehezítve amúgy is komótos mozgásom. Aztán egyszer mégis csak felértem ennek a büdös tömb háznak a legfelső emeletére,bár kurvára nem értem, hogy a francba tudott ez a család felköltözni a legfelső emeletre. Mi lesz ha tűz üt ki az alsóbb szinteken? Na mindegy.
Kihalásztam zsebemből a kulcs csomót majd végre nagy nehezen kinyitottam az ajtót és beléptem a számomra túlságosan is puccos lakásnak nevezet luxus valamibe.
Ledobtam a táskám és a kabátom majd elindultam befelé. Volt egy olyan érzésem, hogy a két szülő már nincs otthon és ahogy megpillantottam Mark kezében az ordibáló kis fiút egyből be is bizonyosodott gondolat menetem.
- Szia te bátor hős, ki felmertél venni egy kis babát – mosolyogtam majd oda sétáltam Mark-hoz és kivettem kezéből a már paradicsom színű fejű Matty-t.
- Neked is szia. Áh én vagyok a bátorság megtestesítője, hát nem tudtad? Amúgy meg nem értem neked, hogy sikerült megnyugtatnod Matty-t, de le a kalappal előtted – magyarázott és hadonászott miközben én már egy nyugodt kis csöppséget tartottam a karjaim között.

1.

Meghoztam az első oldalt :) Holnap jön a kövi :)




Legyél figyelmes, a szerelem ott van elötted!

Hello nagy világ. Grace vagyok, egy harmincas éveit taposó, New York-ban élő nő és most elmesélem a történetem. Minden 14 évvel ezelőtt történt. Akkoriban egy 16 éves lázadó és... terhes leányzó voltam. Igen terhes. Én mint a többi átlagos tini azon voltam, hogy minél előbb elhajítsam azt ami az enyém és no lám az lett belőle, hogy tizenhat évesen teherbe estem, ami valljuk be egy olyan fiatal lány számára mint én voltam igen nagy tragédia, talán még az apokalipszisnél is nagyobb.
De inkább kezdjünk mindent a leges legelejéről!
Már megint egy unalmas fizika óra. Nem elég, hogy tavaly épp csak át estem év végén, most még annyira sem megy ez az egész. Egyáltalán mit is keresek én itt? Amilyen szabad szellemű vagyok egy messzi távolban kéne élnem festegetnem és az életem a hippi pasimmal töltenem.
Ehelyett itt poshadok és ha nem tévedek egy füleimnek baromira kellemetlen hang zavarja meg gyönyörű elmélkedésemet.
-Grace! Grace ha hozzád szólnak válaszolj a kérdésre! - hallottam meg az én drága fizika tanárom hangját.
-Igen is Mrs. Veragar – mondtam jó kislány módjára majd inkább tekintetem a füzet lapoknak szenteltem.
-Jó lenne ha össze szednéd magad Grace. Nem lesz jó vége ennek az egésznek ha így haladsz tovább! - hát persze,hogy nem lesz jó vége, de ha egyszer nem kenyerem a fizika.
-Ja... jó lenne drága királylány ha vissza térnél a te kis csúnya világodba és a kis csúnya testedbe – hát persze. Hogy is gondolhattam, hogy az osztály kis álszent Miranda-ja majd minden hozzászólás nélkül élni hagy.
-Mond csak drága Miranda, neked fizetnek azért, hogy jártasd a szád, vagy netán félsz attól ha nem szólsz be azoknak akik többet érnek nálad, majd kitagadnak a menő bandából? - és talán még folytattam is volna de ismét hangok sértették meg füleimet.
-Hagyjátok abba lányok. Az ilyesfajta viselkedést nem tűröm meg az óráimon. Vagy csendbe maradtok vagy akár kint is meglehet várni az óra végét – hadonászott Mrs. Veragar az ajtó, köztem és Miranda között.
Jobbnak láttuk ha nem szól egyikünk se. Amúgy had mutassam be az osztály kis csapatait. Vannak a magam fajta normálisok... nem sok van belőlünk, de egyik barátnőm Anne is ezt a kis csapatot bátorítja. Aztán vannak a különcök. Igazán érdekes személyek, de nekem konkrétan még velük sincs semmi bajom. Na, de most jönnek az igazán nagy kedvencek. Akik sokat képzelnek magukról és a nagymenők. Hogy annyi tapló, idiótával nem találkoztam egy helyen mint amennyi az osztályba van az is biztos. Miranda is ide tartozik és amilyen csendes emberke volt még év elején, olyan undorítóan nagyszájú lett mostanra. És bármily meglepő szintén egyik barátnőm Nina, is ide tartozik. Meglepő, de sikerült egy olyan barátra szert tennem aki ízig-vérig egy igazán menő csaj és mégis velem barátkozik.
Mély levegővételek közepette, körbekémleltem az osztályt majd végül barátnőm engem figyelő aggodalmas arcán állapodtam meg.
Én megnyugtatás képen csak halványan rá mosolyogtam majd fejem rá fektettem a padra és csak vártam, hogy vége legyen az órának, ami nemsokára az isteni csengő megváltásával bekövetkezett.
Gyorsan bedobáltam könyvem és füzetem a táskámba és már siettem is ki a teremből. Még hallottam ahogy Anne utánam kiált, de nem nagyon érdekelt be rontottam a legközelebbi lány mosdóba, majd az egyik fülkébe bezárkóztam és átadtam magam az égető könnyeknek.
Egyszerűen én ezt nem értem. Mivel, de tényleg mivel ártottam én ennek a büdös világnak, hogy kétszeresével kapok vissza és csak rosszat???
Zokogásom a csendben igazán rossz háttér zaj volt mégsem tudtam lenyugodni. Szinte folyókat megszégyenítő gyorsasággal hullottak le könnyeim a padlóra, ahol üveggömb formájában folytatták tovább életüket.
Ahogy bent ültem és azon voltam, hogy sírásomnak gátat szabjak, egyszer csak ismerős hang csapta meg fülem.

Ismertető

Ismertető:

Az egész történet egy Grace nevezetű tizenhat éves leányzóról fog szólni. Grace egy New York-i Középiskolába jár ahol meg kell küzdenie a tanáraival, osztálytársaival és barátaival egyaránt.
Az élete sem megy egyszerűen. Délutánjait a munka teszi ki ami nem mást mind a gyerek csőszködés egy kicsi fiúra akinek van egy cuki nagy tesója is Mark és persze innentől kezdődnek a bonyodalmak. Mark legjobb haverja Tyler Grace pasija és egy óvatlan együtt hálás után Grace teherbe esik.
Persze ki más lenne kihez fordulni tudna mint Mark. És innentől minden, de minden felborul.

Bemutatkozás

Sziasztok!

Hát igen elveteműlt voltam és egy friss és ropogós történetbe kezdtem, de ez más lesz! Egyre inkább észre vettem, hogy a Bella & Edward párosítású történeteimről leszoktatok (ami az én hibám is)ezért elkezdtem egy saját szereplős történetet, amiben a főszereplő leányzó hozzám hasonló kaliberű és hát jahh :)
Fel hívom a figyelmeteket, hogy ennél a blognál meglepően lesz friss mivel minden, jelzem MINDEN nap jön friss, ami viszont sajnálatomra egy oldalas lesz, de így megtudom oldani a rendszeres frissíítést. Ha érdekel a dolog kukkants be és légy részese a világomnak :)

Pussz: Fruzsi