1.

Meghoztam az első oldalt :) Holnap jön a kövi :)




Legyél figyelmes, a szerelem ott van elötted!

Hello nagy világ. Grace vagyok, egy harmincas éveit taposó, New York-ban élő nő és most elmesélem a történetem. Minden 14 évvel ezelőtt történt. Akkoriban egy 16 éves lázadó és... terhes leányzó voltam. Igen terhes. Én mint a többi átlagos tini azon voltam, hogy minél előbb elhajítsam azt ami az enyém és no lám az lett belőle, hogy tizenhat évesen teherbe estem, ami valljuk be egy olyan fiatal lány számára mint én voltam igen nagy tragédia, talán még az apokalipszisnél is nagyobb.
De inkább kezdjünk mindent a leges legelejéről!
Már megint egy unalmas fizika óra. Nem elég, hogy tavaly épp csak át estem év végén, most még annyira sem megy ez az egész. Egyáltalán mit is keresek én itt? Amilyen szabad szellemű vagyok egy messzi távolban kéne élnem festegetnem és az életem a hippi pasimmal töltenem.
Ehelyett itt poshadok és ha nem tévedek egy füleimnek baromira kellemetlen hang zavarja meg gyönyörű elmélkedésemet.
-Grace! Grace ha hozzád szólnak válaszolj a kérdésre! - hallottam meg az én drága fizika tanárom hangját.
-Igen is Mrs. Veragar – mondtam jó kislány módjára majd inkább tekintetem a füzet lapoknak szenteltem.
-Jó lenne ha össze szednéd magad Grace. Nem lesz jó vége ennek az egésznek ha így haladsz tovább! - hát persze,hogy nem lesz jó vége, de ha egyszer nem kenyerem a fizika.
-Ja... jó lenne drága királylány ha vissza térnél a te kis csúnya világodba és a kis csúnya testedbe – hát persze. Hogy is gondolhattam, hogy az osztály kis álszent Miranda-ja majd minden hozzászólás nélkül élni hagy.
-Mond csak drága Miranda, neked fizetnek azért, hogy jártasd a szád, vagy netán félsz attól ha nem szólsz be azoknak akik többet érnek nálad, majd kitagadnak a menő bandából? - és talán még folytattam is volna de ismét hangok sértették meg füleimet.
-Hagyjátok abba lányok. Az ilyesfajta viselkedést nem tűröm meg az óráimon. Vagy csendbe maradtok vagy akár kint is meglehet várni az óra végét – hadonászott Mrs. Veragar az ajtó, köztem és Miranda között.
Jobbnak láttuk ha nem szól egyikünk se. Amúgy had mutassam be az osztály kis csapatait. Vannak a magam fajta normálisok... nem sok van belőlünk, de egyik barátnőm Anne is ezt a kis csapatot bátorítja. Aztán vannak a különcök. Igazán érdekes személyek, de nekem konkrétan még velük sincs semmi bajom. Na, de most jönnek az igazán nagy kedvencek. Akik sokat képzelnek magukról és a nagymenők. Hogy annyi tapló, idiótával nem találkoztam egy helyen mint amennyi az osztályba van az is biztos. Miranda is ide tartozik és amilyen csendes emberke volt még év elején, olyan undorítóan nagyszájú lett mostanra. És bármily meglepő szintén egyik barátnőm Nina, is ide tartozik. Meglepő, de sikerült egy olyan barátra szert tennem aki ízig-vérig egy igazán menő csaj és mégis velem barátkozik.
Mély levegővételek közepette, körbekémleltem az osztályt majd végül barátnőm engem figyelő aggodalmas arcán állapodtam meg.
Én megnyugtatás képen csak halványan rá mosolyogtam majd fejem rá fektettem a padra és csak vártam, hogy vége legyen az órának, ami nemsokára az isteni csengő megváltásával bekövetkezett.
Gyorsan bedobáltam könyvem és füzetem a táskámba és már siettem is ki a teremből. Még hallottam ahogy Anne utánam kiált, de nem nagyon érdekelt be rontottam a legközelebbi lány mosdóba, majd az egyik fülkébe bezárkóztam és átadtam magam az égető könnyeknek.
Egyszerűen én ezt nem értem. Mivel, de tényleg mivel ártottam én ennek a büdös világnak, hogy kétszeresével kapok vissza és csak rosszat???
Zokogásom a csendben igazán rossz háttér zaj volt mégsem tudtam lenyugodni. Szinte folyókat megszégyenítő gyorsasággal hullottak le könnyeim a padlóra, ahol üveggömb formájában folytatták tovább életüket.
Ahogy bent ültem és azon voltam, hogy sírásomnak gátat szabjak, egyszer csak ismerős hang csapta meg fülem.