3.

Itt a friss, holnap karácsonyra tekintve nem egyoldalas lesz a feji :)


Imádtam ezt a pici fiút. Már a kezdetektől fogva. Ahogy nagy kerek barna szemeit rám emelte, egyből elkezdtem olvadozni.
-Illik, hozzád a gyerek – szólalt meg Mark majd egész közel sétált hozzánk én pedig csak a padlót mertem fixírozni. Féltem ha tekintetünk egybe fut nem fogok magamhoz térni, és valljuk be nem hiszem, hogy épp most és itt van ideje egy gyors menetnek. Ráadásul egy kiskorú előtt mert mintha én nem lennék az, de ez jelen pillanatban tök mellékes dolog volt. Aztán mégiscsak felnéztem, és bár csodás három másodpercnek voltam szemtanúja mégis meg kellett állítani az időt mert valami nem volt rendben.
-Fogd meg Matty-t – mondtam és ahogy éreztem, hogy a fiúcska testsúlya már Mark karjaiba nehezedik én egyből a mosdó felé rohantam ahol aztán nem kis meglepetésemre a klozet felé görnyedve, jött ki belőlem, aznapi élelmem. Hajam félre húztam és mély levegőket próbáltam venni.
Ahogy éreztem, hogy gyomrom kezd vissza állni a rendes kerékvágásba neki dőltem a hideg csempének és próbáltam lenyugodni.
-Baj van Grace? - jött be Mark egyedül.
-Nem tudom. Van egy olyan érzésem, hogy semmi sincs rendbe – ráztam meg fejem és csakis az volt bennem, hogy terhes vagyok. Éreztem. És valahogy tudtam is, hisz egy egyszerű gyomor rontás nem hagy maga után nyolc napig tartó hányingert.
-Ne hívjak egy orvost? Vagy anyudat? - aggodalmaskodott Mark. Ha nem lennék benne teljesen biztos, hogy terhes vagyok még aranyosnak is tartanám, de így, nem igen tudtam értékelni túlzott odafigyelését.
-Inkább hívd fel a nagybátyád – mondtam halkan majd tekintetem Mark értetlen arcára emeltem.
-Talán valami női bajod van vagy mi?
-Nem... van egy olyan érzésem, hogy terhes vagyok – suttogtam és arcomon egy könny csepp futott végig.
-Ö... biztos vagy benne?
-Hát persze bazdmeg ezért akarok ultrahangra menni, de most rögtön. Azért ennyire hülye ne legyél könyörgöm! - ordibáltam már amennyire tőlem telt majd óvatosan felálltam ám Mark gyorsabb volt és karjaiba kapott mely talán nagyon is váratlanul ért.
-Hékás mit csinálsz? Tegyél le, de nagyon gyorsan. Nem fekvő beteg vagyok, hogy ne tudnék járni – kapálóztam és végül csak elértem, hogy Mark lábaimra helyezzen. Ahogy padlót értem egyből táskámért rohantam amiben egészségügyi kártyáimat kerestem ám valami megakadályozott további kutatásaimban. Két erős kar fogott közre ezzel engem és kezeimet is leblokkolva.
-Kitől van a gyerek? - kérdezte halkan a két kézhez tartozó hang én pedig nyomban megnémultam.
Soha nem értettem, hogy lényegébe mi is van köztem és Mark között, bár tudtam, hogy barátságnál több, de sajnos nem vagyok Szűz Mária, hogy önmegtartóztatásba kezdjek.
- Muszáj ezt pont most megvitatnunk? - kérdeztem és próbáltam a dolgot menekülőre fogni.
Igen muszáj. Tudtom szerint nekem is elég sok közöm van az életedhez – förmedt rám Mark majd karomnál megragadva maga felé fordított. Fájt a szorítása, mint testileg és lelkileg egyaránt és ezt tudomására is adtam egy halk felszisszenéssel.
Mark egyből vette a lapot és elengedte karomat viszont, ugyanúgy sarokba szorítva éreztem magam mivel nem engedett sehova.
Ha annyira tudni akarod, Tyler a gyerek apja, ha egyáltalán van akármi is a hasamba – köptem a szavakat kínomban majd Mark-ot félre lökve Matty keresésére indultam akit miután megtaláltam és felöltöztettem elindultam kifelé.
Mark nem mozdult semerre. Én már az ajtóban álltam amikor még vissza szóltam neki.
-Jössz vagy itthon maradsz? - választ nem kaptam, viszont miután felöltözött, nagy meglepetésemre lágyan rám mosolygott majd kézen fogva és karomban a kisfiúval indultunk el otthonról.