2.

Igéretemhez híven itt a következő friss :)

- Grace nem zárkózhatsz be egész nap a budiba. Amúgy is büdös van itt, meg hát ez nem megoldás, tudod jól. Ne menekülj az érzéseid elől, előlem meg pláne, hogy ne menekülj – nyitott rám Nina és esküszöm, hogy egyszer kiderítem mi is ő. Mert, hogy ember nincs ily pontos aki eltalálja, hova is rejtőztem az biztos. Vagy nem is inkább, vele fogok lottózni, biztos esélyekkel nyerném meg úgy gondolom.
- Hogy talált rám Nina? - kérdeztem miközben letöröltem arcomról a nedvességet és oda bújtam barátnőmhöz.
- Nem volt nehéz, azt megsúgom. Na, de ne sírjál kicsi lány, majd egyszer minden jobb lesz. Szóval fel a fejjel és irány ki innen, mert még a végén elmegy a szaglásom – röhögött barátnőm majd kézen fogott és ki rángatott.
Már valamivel vidámabban mentem a terem felé ahol a következő órám volt és boldogan emésztettem meg magamban, hogy szerencsére, csoport bontásban volt része az osztálynak így nem kellett, számomra kellemetlen emberekkel kivételesen együtt lennem.

***

A nap további rész igaz kissé döcögősen, de eltelt, így már boldogan indultam hazafelé.
Miközben az utcákat jártam, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy telefonom eszeveszett sebességgel rezeg a zsebembe. Mint valami félőrült kaptam ki és néztem a kijelzőre.
Oh, hogy az Isten verné meg ezt a nőt – szitkozódtam miközben meg nyomtam a kis zöld gombot és a telefont a fülemhez emeltem.
- Na végre drágaságom, hogy fel vetted. Richard-al, ma egy fontos vacsorára vagyunk meghívva, szóval kérlek szépen, amilyen gyorsan tudsz legyél nálunk.
- Leda minek néz maga engem? Maga szerint nincs mára programom?
- Tudom, hogy a fiammal mennél moziban, de mond hát nem lenne klassz otthon lenni csak te meg ő és...
- És a kis Matthew, hát persze. Nincs is jobb dolgom mint egy elfuserált anyának az egy éves gyerekére vigyáznom -keltem ki önmagamból és igazán átkoztam azt a napot amikor jelentkeztem gyerek csősznek.
- Jössz vagy elköszön a pénztől ? - kérdezte a nő szarkasztikusan én pedig tehetetlenségemben egy nagyot sóhajtottam.
- Pár perc és ott vagyok – jelentettem ki és azzal a lendülettel kinyomtam telefonom majd irányt váltottam és be vetettem magam New York nyüzsgő részébe. Valahogy mindig is elvarázsolt ez a város. Hiába laktam itt már lassan tizenhat éve még mindig szájtátva jártam a nagy felhőkarcolók és oszlopokon csüngő neon táblák között. Tekintetem mindvégig megakadt valamin amit pár percig bámultam majd szép lassacskán elértem azt a bazi nagy háztömböt ami egyszer még a halálos máglyám lesz csak luxus kiadásban.
Lassan oda sétáltam a bejárthoz oda köszöntem a portásnak és lomha léptekkel másztam fel a lépcsőn mely jelen pillanatban inkább tűnt a Mount Everest-nek mint lépcsőnek.
Nem mellesleg vállamat a táska is lehúzta ezzel nehezítve amúgy is komótos mozgásom. Aztán egyszer mégis csak felértem ennek a büdös tömb háznak a legfelső emeletére,bár kurvára nem értem, hogy a francba tudott ez a család felköltözni a legfelső emeletre. Mi lesz ha tűz üt ki az alsóbb szinteken? Na mindegy.
Kihalásztam zsebemből a kulcs csomót majd végre nagy nehezen kinyitottam az ajtót és beléptem a számomra túlságosan is puccos lakásnak nevezet luxus valamibe.
Ledobtam a táskám és a kabátom majd elindultam befelé. Volt egy olyan érzésem, hogy a két szülő már nincs otthon és ahogy megpillantottam Mark kezében az ordibáló kis fiút egyből be is bizonyosodott gondolat menetem.
- Szia te bátor hős, ki felmertél venni egy kis babát – mosolyogtam majd oda sétáltam Mark-hoz és kivettem kezéből a már paradicsom színű fejű Matty-t.
- Neked is szia. Áh én vagyok a bátorság megtestesítője, hát nem tudtad? Amúgy meg nem értem neked, hogy sikerült megnyugtatnod Matty-t, de le a kalappal előtted – magyarázott és hadonászott miközben én már egy nyugodt kis csöppséget tartottam a karjaim között.