Sok szeretettel tőllem nektek :)
Boldog Újévet!!
Puszi:Fruzsi
Nem siettünk, hisz nem volt hova. Bár Mark beszélt a bácsikájával az mégse tudott biztosat mondani így csak lépkedtünk egyik utcából a másikba élvezve a lágy őszi szelet mely arcomon végig futva kellemes borzongást keltet.
Matty előttünk totyogott miközben a sárga, barna és még sok csodás színben pompázó faleveleket szemlélte meg apró kezecskéiben. Óvatosan oda sétáltam mellé majd le guggoltam és egy nagy puszit adtam piros pofikájára. Ő ezt csak egy mosollyal nyugtázta majd gondolatait ismét a falevelek foglalták el.
- Úgy tűnik drága öcsikémnek jelen pillanatban jobban bejönnek a dögös falevelek – szólalt meg Mark miközben hátulról át ölelt és úgy néztük tovább, a fiúcskát.
- Hát nagyon úgy néz ki – mondtam majd megfordultam tengelyem körül és egy puszit nyomtam testem fogva tartójának arcára.
Mark szemei felcsillantak én viszont nem hagytam, hogy belelovalja akármibe is magát így kiszabadítottam magam majd rá mosolyogtam és úgy mond futottam, a faleveleket rugdostam és csak élveztem az életet.
Valószínűleg aki látott egyből idiótának gondolt, de most valahogy még ez sem érdekelt.
Egyszerűen csak a pillanatnak éltem és hittem, hogy egyszer majd én leszek a hercegnő a tündér meséből akinek nem kell azzal foglalkoznia, hogy vajon tizenhat évesen teherbe esett vagy netán egy ellensége a trónjára pályázik. Mert mindez nem létezne abban a világban.
Gondtalan boldogságom két kicsi, de annál erősebb kar törte meg. Matty erősen kapaszkodott és rángatta egyszerre a lábam.
Én csak boldogan rá mosolyogtam majd karjaimba kaptam és oda sétáltam Mark-hoz aki arcán nagy mosollyal figyelte kettősünket.
Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek, főleg ha boldog vagy – mondta Mark ezzel egy igen kényelmetlen pontra tapintva.
- Mark könyörgöm ne kezd már megint – nyüszögtem és bár lassan , de elindultam viszont, Mark nem nagyon akaródzott lezárni a témát. Hátulról karomért nyúlt és erőteljesen fordított maga felé.
- Értsd már meg Grace, hogy én nem akarom, hogy csak egy fiú legyek az életedben, akivel alkalmakkor kielégítheted vágyaidat. Én AZ a fiú akarok lenni aki a szerelmed lehet. Aki nap mint nap szeretettel, kedvességgel, és legfőképp szerelemmel lát el. Értsd már meg, hogy szeretlek és, hogy szerelmes vagyok beléd. Kellesz nekem és nem csak úgy mint egy bábú akit kedvünk szerint eldobhatunk magunktól ha rá ununk – hú Mark-nak aztán van beszélőkéje. Megráztam fejem majd úgy gondoltam én is bele kezdek egy kis mondókába.
- Lenyugodtál? Tudod jól, hogy mért nem lehet köztünk semmi és ezt nem kívánom újra át tárgyalni, mert reménykedem benne, hogy van annyi eszed, hogy még emlékszel a miértekre – mondtam csendesen és bátortalanságom jeléül tekintetem mind végi csak a kicsi Matty-n tartottam.
- Szánalmas vagy Grace. Szánalmas, hogy nem mered bevallani magadnak az érzelmeidet – köptek a szavak Mark majd tekintetét elfordította rólam és a kórház felé vette az irányt.
Jobbnak láttam nem szólni egy szót sem így csak követtem őt karomban a kisfiúval aki mindvégig értetlen tekintettel figyelt rám.
Mély levegőkkel próbáltam lenyugtatni magam több-kevesebb sikerrel.
Egyszerűen nem tudtam felfogni Mark előbb elhangzott szavait. Még soha, de soha nem volt egy rossz szava sem hozzám. Persze voltak kisebb vitáink, de nem használt egyszer sem olyan szavakat mint a szánalmas vagy éppen hülye és ez most szíven ütött.
Sokkal inkább eltudtam volna viselni ha veszekszik velem minthogy azt vágja a fejemhez, hogy szánalmas vagyok.
Na mindegy nem idegesítem magamat rajta, mert azzal csak rosszabb lesz.
Lassan aztán a kórházhoz is megérkeztünk ahol Mark nagybátya már várt minket. Gondolataim egyből akörül keringtek, hogy vajon terhes vagyok e vagy csak egy rossz előérzet.
Elég gyorsan felértünk a nőgyógyászati szintre és Phil, Mark bácsikája egyből a dolgok közepébe vágott. Gyorsan át adtam a picurkát Mark-nak majd a vizsgáló ágyra feküdtem és követtem az utasításokat. Felhúztam a pólómat és csak vártam.
Mindeközben Mark is oda jött mellém és össze kulcsolta kezeinket ami egy nagyobb nyugalom hullámmal töltött el.
- Na hát akkor lássuk mi is van odabent – zökkentett ki egy hang és máris éreztem hasamon a hideg zselés löttyit majd azt a távirányító formájú valamicsodát.
- Nyugi minden rendben lesz – hajolt elég közel hozzám Mark, majd egy puszit nyomott homlokomra és mindketten a monitorra szegeztük tekintetünk.
Mélyeket lélegeztem és csakis az kattogott az agyamban, hogy mi van ha...? Nagyon is fiatal vagyok én még ahhoz, hogy egy kicsike babának az anyukája legyek.
Aztán bekövetkezett az Isteni csapás. A doki rám nézet én pedig próbáltam rá jönni mi is lesz a vesztem.
- Grace kérlek vess egy pillantást a monitorra – szólalt meg végül Phil én pedig bár bátortalanul, de odapillantottam. A gép egy aprócska pacát mutatott és reménykedtem benne, hogy valami űrlény rajzolta belém és nem egy magzat amit látok.
- Ohh Istenem – mindössze ennyit tudtam kinyögni és könny fátyol takarta el tiszta látásom. Hogy én mekkora egy barom vagyok. Persze majd védekezés nélkül pont én fogom meg úszni azt, hogy terhes legyek.
Valahogy most egyáltalán nem ment az, hogy higgadt maradjak.
Egy gyerek, egy picike kis törpe. Csak ez járt bennem.
Elfordítottam a tekintetem a képernyőről és Marktekintete után kutattam. Ahogy megtaláltam és tekintetünk össze fonódott elkezdte kézfejem cirógatását és közben azon volt, hogy valamennyire is, de magamhoz térjek.
- Nos hát amint látom Grace tudatosult benned, hogy igen terhes vagy. Kérnék szépen pár percet míg elmegyek az irodámba és kitöltöm a papírokat és addig gondolkozz el, hogyan tovább – mosolygott rám a doki én pedig csak valami grimaszféleséget tudtam kicsikarni magamból.
- Anyám ki fog nyírni – motyogtam majd fejem megint a kis pacára fordítottam míg letöröltem magamról a trutyit.
- Nem fog. Hidd el a te szüleidnél megértőbb embereket még a büdös életben nem láttam.
- Ja mert még nem ejtette senki sem teherbe a tizenhat éves lányukat. Végül is tök reális, hogy majd pont most lesznek higgadtak – pufogtam majd lehúztam a pólómat és fel ültem.
- Mit kezdesz most? - kérdezte halkan Mark majd a kezében lévő Matty-re emelte tekintetét.
- Nem tudom. Egyszerűen lehetetlennek tartom, hogy akármilyen módon is megszabaduljak tőle. Ő már az én kisbabám és nem a halálé vagy más embereké – suttogtam majd hasamat elkezdtem simogatni. Ahogy elmerülten tanulmányoztam a még alapjáraton lapos hasam kezemen egy finom és meleg érintést éreztem.
- Akármi is legyen a döntésed én itt vagyok és segítek – mondta Mark majd egy aprócska, de annál fontosabb csókot nyomott számra.
Ez a kis apró öröm nem tartott sokáig ugyanis a doki robogott be egy adag papírral ami valószínűleg csak arra jó, hogy kitöröljem a seggem. Aztán végül is át nyújtott egy kis képet amitől egyből könnyek gyűltek a szemeimbe.
Ahogy néztem a kisbabámat az én kisbabámat egyből elő jöttek azok az oly mélyre elbújt anyai ösztönök és csakis azon kattogott az agyam, hogy minden áron meg kell védenem.
- Nos? Mire jutottál Grace? - nézett rám kérdően Phil én pedig egy nagyot sóhajtottam.
- Úgy érzem bár nagyon fiatal vagyok, de nem szeretnék elszakadni a picitől. Meg szeretném tartani – mondtam ki egy szuszra, majd meg eresztettem egy halvány mosolyt.
- Rendben. Nos akkor annyi lenne a dolgod, hogy két hét múlva ismét el látogatsz hozzám és akkor elvégzünk néhány alapvető rutin vizsgálatot. Nos akkor én megyek is. - További szép napot fiatalok – azzal a doki távozott is és nemsokára mi is kiléptünk a vizsgálóból majd elindultunk haza felé.
Az utat mély hallgatásba tettük meg és csak Matty magyarázgatását lehetett hallani.
Hihetetlen, hogy pár hónap múlva egy oly kisbaba lesz a kezeim között mint Matty – törtem meg a csendet és kivettem Mark kezéből a kicsi fiút, majd egy jó nagy puszival jutalmaztam amit ő csak vidám kacagással nyugtázott.
- Hát igen... és elfogod mondani Tyler-nek? - rá emeltem tekintetem Mark-ra és csak bámultam. Ez a kérdés bennem is át futott már, de választ nem kaptam.
- És mégis, hogy mondanám el? Nyomjam oda az orra alá az ultrahangos képet mondván „bocsi szívi, de sikerült össze hoznunk egy gyereket és ha nem akarod, hogy apám kiheréljen maradj velem” vagy mi? - hisztérikáztam és tényleg úrrá lett rajtam a pánik.
- Nyugodj meg és szokj le erről a hisztis viselkedésről. Én nem mondok semmit, de nem titkolhatod örökké. Egyszer észre fogja mindenki venni, hogy elkezdett nőni a hasad és akkor már nem lesz vissza út! - szólt figyelmeztetően Mark mondata.
Én már nem válaszoltam semmit csak mentem előre.
Mentem és nem érdekeltek az utcán szembe jövő emberek vagy bármi más. Rosszul éreztem magam. És ez most nem a terhességgel járó rosszullét volt hanem amikor érzed, hogy valamit kibaszottúl elcsesztél és már nem tudod vissza fordítani.
Mint amikor jelentkezel a Survivor-be és valami félelmeteset kellene megcsinálnod és nem menekülhetsz előle.
Lassan, de biztosan vissza értünk a puccparádés házikóhoz és amint fel és be értünk egyaránt a lakásba én levágódtam a kanapéra és csak néztem magam elé.
Mark elvitte Matty átöltözni és megetetni így nekem volt időm bőven elgondolkodni mindenen.
Nem lehet igaz, hogy pont velem történik meg mindez.
Tudom, hogy szerencsétlen vagyok na, de, hogy ennyire? Egy hirtelen ötlettől vezérelve kikaptam a telefonomat a zsebemből és pötyögni kezdtem. Bár nem volt több két szónál az egész üzenet a lényeg mégis benne volt.
Meg kerestem Tyler-t a telefon könyvbe és már el is küldtem neki a végítéletét.
Még csak húsz másodpercnél tartottam amikor telefonomon megszólalt az ismerős csengőhang.
- Grace órám van, és jelen pillanatban én nem érek rá az ilyen hülyeségekre.
- Hülyeség. Tudod mi a hülyeség, hogy azt gondoltam mindenféle, védekezés nélkül nem fogsz felcsinálni. Na az egy igen nagy hülyeség volt. De, hogy konkrétan a pár hetes gyereked hordom a szívem alatt, na az nem hülyeség! - esküszöm ha tudtam volna, hogy ilyen hülyék a hímneműek elmegyek apácának.
- Ne beszélj már marhaságokat. Mit vettél már be megint?
- Eszméletlen vagy Tyler. Esküszöm ha nem lennél ki kéne téged találni. Jó, hogy nem titulálsz már egyenesen drogosnak, elmebetegnek vagy mit tudom én. Nem vettem be semmit és halál komolyan mondom, hogy a te cuki farkacskádból át vándorolt egy kis ajándék az én testembe, szóval ajánlom, hogy higgyél nekem.
- De... de ez egyszerűen képtelenség. Lehetetlen hisz mi csak egyszer...
- Igen egyszer voltunk együtt, de látod ez az egy alkalom számomra kilenc kínkeserves hónapot tartogat, neked meg apám haragját.
- Teljesen biztos vagy benne, hogy terhes vagy? - oh anyám ilyen hülye kérdéseket.
- Igen. Orvosnál is voltam és magabiztosan állítom, hogy egy gyerek van a hasamban – mondtam most már kevésbé ingerülten, miközben kezem a még lapos hasamon pihentettem.
- Hát én nem tudom mit csináljunk Grace. Egy gyerek nagy felelősség főleg,hogy te még csak tizenhat vagy. Nem lehetne erre a problémára valami megoldást kitalálni?
- Szóval a saját gyereked egy probléma. Akkor tudod mit kapd be Tyler és ne is keress többet – ordítottam a telefonba majd azonnal ki is nyomtam.
Forró könny cseppek folytak végig arcomon és a fejem is irgalmatlanul fájt. Még, hogy probléma. Jó, hogy nem azzal kezdi, hogy menjek abortuszra.
Ahogy fejem hátra vetettem és szemeim lecsuktam csakis az én kicsikémen járt az eszem. Hogy milyen szép lesz majd ha megszületik és, hogy mennyire, de mennyire szeretem már most is.
Aztán halk léptek zaját hallottam meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése